Meleg vagyok, nem merek pszichológushoz menni

Általános

Pszichológushoz menni nem könnyű; mindenki izgul az ismeretlen helyzettől, mit kell elmondani, mit lehet elmondani, és pláne, hogy  a szakember mit fog mondani.

Amikor azt gondoljuk, hogy valamilyen tulajdonságunk, működésünk eltér  a “normálistól”, az belső feszültséget okozhat, és az is megtörténik, hogy zavarban vagyunk, amikor erről beszélünk, vagy akár szégyelljük is a másságunkat.

Melegnek lenni ma sem könnyű. Kisebbségi élethelyzetben lenni sokszor nem komfortos, és a párkapcsolat életünk nagy felülete: rákérdeznek a rokonok, a barátok,  a kollégák,  kisebb településeken akár a szomszédok is. Mikor mész már férjhez? Van-e komoly barátnőd? Meghívsz-e az esküvőre?

A heteronormatív társadalomban a mesekönyvekben királylányok és legkisebb királyfik, a filmekben lányok és fiúk találkoznak és szeretnek egymásba. A szocializáció folyamatában nem jelennek meg az azonos nemű párkapcsolatok, nincsenek minták, csak az az érzés van, hogy valamiért én más vagyok, esetleg az, hogy valami nincs velem rendben.

A társadalom minden szinten stigmatizálja azokat, akik nem heteroszexuális orientációjúak. A médiában valaki “bevallja” és “felvállalja”, hogy ő meleg. Bővelkedünk sztereotípiában is: ó, a színészek között köztudottan sok a homoszexuális, meg ugye a általában a művészek  közt, a táncosokról már ne is beszéljünk. A melegek bohémek, váltogatják a partnereiket, megbízhatatlanok.  A közbeszéd tele van tévhitekkel és feltételezésekkel.

Ezekkel a tudásokkal, ebben a társadalmi környezetben persze, hogy nehéz elmenni  a szerelmi bánatunkkal, a szorongásunkkal, az életvezetési problémánkkal segítségért.

Azt gondolom, hogy a jó pszichológus amellett, hogy tisztában van a társadalmi kontextussal,  pontosan tudja, hogy melegnek lenni éppen olyan természetes, mint szőkének, barnának, alacsonynak, vagy magasnak. Nem vezeti vissza kliense összes problémáját az orientációjára, nem gondolja, hogy egy meleg párkapcsolat alapjaiban más, mint egy heteroszexuális, és legfőképp nem kérdőjelezi meg kliense homo- vagy biszexualitását.

A törékeny kapcsolat

Általános

Augustus Y. Napier könyve sok szálon vizsgálja a párkapcsolatok dinamikáját, és ettől olyan nagyon élvezetes olvasmány. Egyrészt jelen van a könyvben saját kapcsolata feleségével: nagyon őszintén ír arról, hogy neki milyen megdöbbenést okozott, amikor a  számára kényelmes családi életükről kiderült, hogy feleségének az korántsem olyan ideális, ő többet, mást szeretne,  szakmai ambíciókat táplál, és ezek érdekében nem átallotta férjét arra kérni, hogy saját karrierjét, praxisát alakítsa rugalmassá.  Olvasás közben az is eszembe jutott, milyen nagyon rímel ez a helyzet A terapeutában megismert házassági krízisre, azzal a különbséggel, hogy Napier és felesége a könyv tanúsága szerint sikerrel küzdött meg a szituációval.

A másik szál az esetekről szól: sok és jó leírást találunk párkapcsolati nehézségekről, ezekben különösen szerettem az író stílusát: nagy-nagy tisztelettel ír a kliensekről, gyakran nem is  a terapeuta szempontjai voltak elől, hanem valósággal belülről nézhettük a párkapcsolat dinamikáját: sok-sok érzelem, sok-sok felismerés, és a nagyon emberi tehetetlenség, ijedtség, bénultság.

A harmadik , az előbbi kettő áthúzódó szál azokról a mintákról szól, amiket a származási családunkból hozunk:  kit választunk párunknak, hogyan képzeljük el vele az életet, hogyan jelennek meg szüleink saját működésünkben, reagálásainkban.  Azért zseniális ez a motívum, mert az olvasó is kiválóan tudja használni saját életének megvizsgálásában, és ez nagyon sokat segíthet bárkinek, hogy megértse magát, a kapcsolatát, és tudjon változtatni.

Pszichológust keresek!

Általános

Ha eljutott odáig, hogy segítséget kérne, és sajnos Paul Weston messze rendel, akkor érdemes elgondolkodni, hogyan talál magának szakembert, és hogyan állapítja meg róla, hogy igen, ő lesz az, akire szívesen rábízza magát egy terápiás helyzetben.
Van az a nagyon evidens lehetőség, hogy megkérdezzük barátainkat, ismerőseinket, hogy tudnak-e ajánlani jó terapeutát. Ennek alapvetően két akadálya szokott lenni: gyakran szemérmesek vagyunk, és nem szívesen mondjuk el, hogy pszichológust keresünk, másrészt az is visszatarthat bennünket, hogy aki dolgozott már közeli rokonunkkal, barátunkkal, vállal-e minket is.  Ráadásul az sem biztos, hogy az, akit nagyon dicsér az ismerősünk, nekünk is  a legjobb választás  lesz.
mondjuk ő?Ha nincsen ajánlásunk, akkor jön általában az internet. Ez azért nagyon nehéz, mert honlapok, önéletrajzok, mosolygós fotók alapján igen nehéz eldönteni, ki a jó pszichológus, azt meg gyakorlatilag lehetetlen, ki lesz jó nekünk.
Amire azonban jó az internet: sokan tudják előre, hogy inkább nővel, vagy inkább férfival szeretnének dolgozni, hogy fiatalabb, vagy idősebb szakembert keresnek, és hogy hely és óradíj alapján mi az, ami számukra vállalható.
Végső soron azonban a személyes találkozás fog dönteni, ebben szinte biztosak lehetünk. Ha valami miatt azt érezzük az első ülés után, hogy nem volt komfortos annak az embernek mesélni magunkról, ne habozzunk, bátran keressünk tovább.

Read the rest of this entry

In Treatment – A terapeuta

Általános

Vigyázat, most lelkesedni fogok: méghozzá tévésorozatért, ami gyakorlatilag példátlan. Persze, néztem én más sorozatokat nagy lelkesedéssel, de eddig soha nem jutott volna eszembe blogbejegyzést írni egyikről sem. Az In Treatment  ezt a különleges bánásmódot úgy érdemelte ki, hogy nincs benne se akció,  se látvány, humor is alig-alig.

Read the rest of this entry

A páromnak (anyámnak, apámnak) terápia kell!

Általános

Gyakran gondoljuk egy nagyon nehéz családi-párkapcsolati helyzetben, hogy minden rendbe jönne, ha szerettünket benevezhetnénk egy terápiára. Ez sajnos nem működik, és hatalmas csapda is.

Hogy miért?

– Sokszor az a személy, aki a konfliktusok előidézője, gyújtópontja, nem érdekelt abban, hogy terápiába menjen. Neki valamiért (az okok változatosak lehetnek) megéri nehézségeket generálni, és nagyon gyakran azt gondolja, hogy vele minden rendben van, a többieknek kell változniuk. (Mindenki szembejön az autópályán, ugye ismerik?)

– A terápia ajánlgatása gyakran sértő lehet a “célszemély” számára; nem beteg ő, nem bolond, őt nem lehet csak úgy beadni “javíttatni”.

– Ha mégis elkönyörögjük a “kényszerklienst” a terápiába, jó eséllyel nem fog tudni olyan módon dolgozni saját viselkedésén, mint egy olyan ember, aki maga ismerte fel a terápia szükségességét, hiszen nem lesz

Read the rest of this entry

Polcz Alaine: Rend és rendetlenség

Általános

Ebben a  könyvben Polcz   Alaine  arról  ír,  milyen  összefüggések  vannak  aközött,  ahogyan környezetünkről gondoskodunk, és aközött,  hol tartunk az életünkben. A például szolgáló emberek arról számolnak be, hogyan változnak szokásaik, mennyire igyekszenek életterüket rendben tartani, hogyan tűrik családjuk eltérő szokásait.
Azt hiszem, erről mindannyiunknak van története. Rendhez való viszonyunk nagyon egyéni, én ismerek olyan embert, aki kínosan pedáns, de életében mindig volt egy “kacatosfiókja”, ismerjük azokat, akik gyűjtögetnek, tárolnak mindenfélét, és vannak olyanok is, akik bár nem birtokolnak túl sok tárgyat,  azokat hihetetlen  elegáns  rendetlenséggel  hagyják  szét.

Read the rest of this entry

Félelem, szorongás, szégyen – Harriet Lerner: Hívatlan vendégeink

Általános

Mindig lenyűgözött a félelem: olyan váratlanul tud ránk törni, és olyan változatos dolgokra reagálunk vele, hogy megtapasztalni is, másokon látni is hátborzongató. Hiszen elveszítjük a biztonságunkat, és egy olyan ősi érzést tapasztalunk meg, aminek szinte korlátlan hatalma van felettünk.

A félelem, és még két nagyon nehéz érzés/érzelem, a szorongás és a szégyen a témája Harriet Lerner könyvének.

Sok terápiás munka erre a három jelenség valamelyikére fókuszál, és nemigen van olyan terápiás folyamat, ahol egyikük sem kerül elő. Félni, szorongani, szégyenkezni nagyon emberi. Mindhárom érzés szükséges ahhoz, hogy egészségesen éljük az életünket,

Read the rest of this entry